2019-04-26    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

2001-11-26 • Agonás Péter
SZABÓ JÓZSEF. Fejezetek a régi Budapest szórakoztató zenei múltjából

In Memoriam Szabó József
Emlékezés egy felejthetetlen pianistára

Az összeállítást Szabó József zongoravirtuóz mûvészi és tanári munkásságának emlékére és Agonás György zongoramûvész - egyetemi tanár - váratlan halálára való megemlékezésül ajánlom mindazoknak, akik õket szerették és tisztelték. A. P.

Szabó József zongoravirtuóz, pianista, zeneszerzõ, korrepetítor, tanár 1925. május 18-án született Budapesten, meghalt 1965. január 6-án. Elemi iskoláit a Nyár utcai általánosban, a középiskolát a Vörösmarty Gimnáziumban végzi, 1943-ban érettségizik.

Nõvére Szabó Klára így emlékszik: "A hangok és a ritmusok már 2 éves korában kezdik foglalkoztatni. Még beszélni nem tud, de a poharaknak, fémtálcáknak kanállal való ritmikus ütögetése és különbözõ effektusok létrehozása iránt már érdeklõdik. Szülei nem tiltották ezt a szerfelett éppen csak nem 2-3 éves gyermekekre jellemzõ magatartást, hanem inkább megértették. Sejthettek valamit, de konkrétan talán nem is gondoltak gyermekük átlagon felüli muzikalitására. öcsémnek a zenével való kapcsolata 6 éves korára vezethetõ vissza, amikor egy rövid gyermekkori betegségekor a nagymamától kicsi tangóharmonikát kapott ajándékba és azon minden különösebb segítség nélkül néhány nap múlva hibátlanul játszotta már a " Harminckettes baka vagyok én" címû dalt. Ez volt a kezdet!

Tanulmányait rendeltetésszerûen a Dohány utcai Polgáriban lévõ zeneiskolában 10 éves korában kezdte, ahol 3 évig (1935-39 tanult, hangszere addig nem lévén szüleitõl egy Styngl-Wien zongorát kapott ajándékba, amikor már kiderült a zene iránti fogékonysága és muzikalitása. Addig csak az iskolában gyakorolhatott".A zene világával való kapcsolatfelvételét nem kívülrõl irányították, hanem inkább a gyermek saját érdeklõdése késztette arra a családot, hogy végül is egy kicsit megkésve, 10 éves korában írassák be rendeltetésszerûen zenét tanulni. Iparos-bortermelõ családként nem volt elsõdleges szempont a gyermek mûvészi képességének céltudatos felismerése és mindenáron való fejlesztése. Szülei muzikálisak voltak, édesapja a szabómesterség mellett jól hegedült, míg édesanyjának szép énekhangja volt. Isten áldotta tehetségét így feltehetõen szüleitõl örökölte.

Szabó József minden lehetõséget megragadott, hogy a fehér-fekete billentyûkkel kapcsolatba kerülhessen. 14 éves korában a Horánszky utcai Jézus szíve templomban a diákmiséken már orgonál, valamint az NTE (Nemzeti Torna Egylet tornasport rendezvényein alkalmanként 3 Pengõért zongorázik. A pap a misén észrevette az eddig más orgonistáktól nem halott dallambetéteket. érdeklõdessel, megértéssel fogadta ezeket a mise zenei anyagába stílusosan beillesztett improvizációs változatokat. észrevették, hogy a pap mise közben mindenrõl megfeledkezve többször csak arra figyelt, hogy mit játszik ez az ifjú az orgonán. Az atya megértõ kompromisszumteli hozzáállása és minden bizonnyal muzikális felismerése természetesen tovább fokozta az egyébként szerény játékos önbizalmát.

A mozielõadásokról hazatérvén a jellegzetes filmzene részeket azonnal fejbõl lejátssza, szülei így tudták meg sokszor, hogy mikor volt moziban. A zenei tanulmányait az átlagosnál gyorsabban végzi. A Kálvin téri Székesfõvárosi Felsõbb Zeneiskolában az év végén sok mulasztása miatt tanárnõje évismétlésre javasolta. A vizsgabiztos mindezek ellenére meghallgatja, az elõmenetelrõl saját maga kívánt meggyõzõdni. Kiderül, hogy már ezidõtájt a szórakoztató zene, a szabad zenélés bûvkörébe lépett, az évvégi vizsgát 1940/41 sikeresen leteszi. Zeneiskolai tanulmányairól, mint befejezett 1938/39-39/40-40/41 évfolyamokról (Budapest Székesfõvárosi Felsõbb Zeneiskola - Kálvin tér a leckekönyv tanúskodik. Nem szabad arról megfeledkezni, hogy ezen a környéken - Dohány u., Kálvin tér- lévõ zeneiskolákban függetlenül attól, hogy milyen szinten folyt az oktatás, az ország egyébb helyeihez viszonyítva mindig kiemelkedõen kvalifikált zenetanárok mûködtek. Mindent összevetve ez is egy segítõ tényezõje lehetett gyors elõmenetelének.Ekkor 16 éves. Ezidõtájt már folyamatosan sokszor orgonált templomi esküvõkön is. Mikor a szertartás befejezõdött, áttért az akkori idõk nagy standerdjeinek, Over The Rainbow, Smoke Gets In Your Eyes, stb. játszására és ilyenkor a vendégek szinte tánclépésben vonultak a templomból kifelé. Az Akácfa utcában, ha jó idõ volt, miközben nyitott ablaknál gyakorolt szülei arra lettek figyelmesek, hogy az ablak alatt megálltak az emberek és élvezettel hallgatták játékát.

Szabó József 14-17 éves koráig a Vörösmarty Gimnáziumban Koltai László (1921- által alakított és vezetett 5-6 tagú iskolai zenekarban játszott Koltai 1942-es hadbavonulásáig. A zenekar, amelynek létezésérõl Koltai László tájékoztatott, egy-egy estére szerzõdött és a kornak megfelelõ tánczenét szolgáltatott. A zenekar tagjai: Koltai László hegedû, Szabó József - zongora, Fencz Gyula- tangóharmonika, Sándor János - kürt voltak, az összetétel alig változott, néha kiegészült. érettségi után 1944-ben a Spolarich Káváházban játszott. A II. világháború vége Gyöngyösön éri. A bevonuló szovjet csapatok tisztjeinek zongorázik, majd annyira megszeretik, hogy magukkal akarták vinni, hogy máskor is zenéljen nekik. Alig tud tõlük megszabadulni. Gyöngyösön sokszor majdnem problémát okozott a pincerendszerekben levõ nagy mennyiségû bor. Az állandósult katonai mulatozáshoz a fiatal Szabó Jóska nyújtott zenei aláfestést.

Szórakoztató zenei ismereteit a Fodor Zeneiskolában Solymossy Lajostól (becenevén: Lulu 1943-tól kezdõdõen szerezte. Lulu 5 fõs csoportban tanította a szórakoztató zene iránt érdeklõdõ haladó szintû zongoristákat. A csoport tagjai voltak: Szabó József, dr.Máday László, (Máday László - ifjú Nagy István együttese, Béke Szálló bár, Bíró András (becenevén: Bandi, zongorista, zeneszerzõ, Papp Gyula (becenevén: Duli, késõbb Holéczy ákos zongoristája, Tassy Tamás (késõbb Légrády-Tassy Tamás néven futott be jelentõs karriert.

A Fodor a 1946-47 évek idején Szabó József (mint Solymosssy Lulu tanítvány és Balassa P. Tamás (zeneszerzõ, zongorista, karmester, mint Losonczy Dezsõ - Bródy Tamás tanítványa, oktattak zongorát és szórakoztató zenei ismereteket. (A Fodor Zeneiskola az Andrássy úton a Jókai és Nagymezõ utca közötti részen volt. Szabó József Solymossy Lulut mesterének tartotta, figyelembe vette véleményét és kritikáját. Lulu egy idõ után már-már csak azt mondta: "Józsikám, örömmel hallgatlak és válaszolok kérdéseidre, de én már semmi újat Neked úgysem tudok mondani." Játékára vonatkozóan talán ez volt életében a legfontosabb kritika, amikor egykori mestere így nyilatkozott róla. Az emlékezés konkrétan a kifejezést, mint jazzt alig említi és mindenkinek saját belátására bizza, hogy a zenei élet folyamatába hogyan helyezi el Szabó József mûvészetét.

A 30-as évek közepe óta hasonlóan a világ nagyvárosaihoz, Budapesten is egyre szaporodtak a többzongorás koncertek. Néhányan emlékeznek még egy 4 zongorás, a Zeneakadémián 1937-38 táján megtartott hangversenyre, amelyen Eisemann Mihály, Bródy Tamás, Komjády Károly és Solymossy Lulu játszottak. Eisemann részvételét, aki zeneszerzõként ugyan jól zongorázott, fõként az ismertségével indokolták. Az elõadottak: partitura szerint zongoraverseny hangvétellel 4 zongorára meghangszerelt zenemûvek (nem kamuzás voltak. Ebben a felállásban Szabó József tanára, Solymossy Lulu és Balassa P.Tamás, tanára Bródy Tamás jelentõs szerepet játszottak. Cziffra Györgytõl, a késõbb világhírû zongoramûvésztõl is tanult, fõként konzultált vele, közösen beszélték meg a zenei problémákat, így méltán Cziffra György tanítványának is tekinthetjük. Többször játszottak együtt két zongorán. Szabó József rövid idõ, néhány év alatt jutott el olyan szintû zongora tudásra, zenei gondolkodásra, amelyet a legtöbb ember felsõfokú tanulás után sem tud elérni soha életében. Solymossy Lulu idejében a háború elõtt Szabó Kálmán és Fejér György volt még az a zongorista akinek nevérõl nem szabad megfeledkezni.

Solymossy Lulu és Szabó József, és általában a Fodor zeneiskola illetékes tanárai Balassa P. Tamás, Jávor Lili is jelentõsen hozzájárultak a hazai könnyûzenei-, táncdal-, zongora-oktatás kiindulási metodikájának létrehozásánál. Szabó a hangról-hangra leírt kotta helyett a tanulókat önálló munkára inspirálta. Kezdeményezte, hogy a tánczenei mûveket ne csak egy leírt kotta szerint, hanem a dallam és a harmoniák ismeretében saját maguk is fel tudják dolgozni. Ebben az idõben a szórakoztatató zene iránt érdeklõdõk részére egységes oktatási tematika nem létezett. A tanárok saját belátásuk szerint tanítottak, megpróbáltak eredményorientált oktatást folytatni, ezzel csináltak kedvet a tanuláshoz. Tanítványait ma már nehéz lenne teljességgel felsorolni. Néhányat akik közül többen lettek hivatásos muzsikusok a következõk voltak: Bakó István, Balogh Tibor (hangmérnök "vasmacskában", Bartus Gábor, Becker Gyula (Németország?, Bencs Attila (apja világtalan zongorista, Csépány Lívia (?, erõsen mozgássérült, szoros lelki barátságban volt Szabóval, aki önzetlenül tanította, így akart neki megélhetést biztosító szakmát adni, Deák Ferenc, Dóczy Zsuzsa, Dr. Eszlári Egon, Falvay Vera, Gallusz György (Kanada, Gulya Sándor, Dr. Illanicz György (ny. polgármester, teológus, Cegléd, Káldor Péter (becenevén: Típus, Kékési János, Korompai Péter, ifj. Latabár Kálmán (? színmûvész, Lelkes Péter (újságíró, Madarász László (festõmûvész, Mártonffy Miklós, Mátrai Ferenc, Molnár Elemér (? tanár, Nádler Ferenc, Orosz Ernõ, Petõ István, Dr. Réz Fechler Katalin (ügyvéd, Drezda, Soós Tibor, Székely Márta, Szilassy Kornélia (Nelly, Varsányi Ferenc Sam (1942-1992? (Svájc, száma: "Megfogtad az Isten lábát", Vékei Lili, Dr. Windisch István (orvos Regensdorf/Svájc, egyike azoknak akik a Szabó metódus interpretálását legjobban meg tudták valósítani. A felsoroltak nevének tanulmányozása és nyilatkozatai szerint Szabó József iskolateremtõ egyéniség volt.

Szabó József több súlyos balesetet szenvedett. Elõször 3 éves korában, amikor homlokon rúgta a ló, amit platina lemezzel korrigáltak. A sérülés forradásnyomai örök életére megmaradtak. 1949-ben motorkerékpárosként egy szovjet katonai mentõautó gázolta el, 11 törést: koponya sérülést, állkapocs-, kéz. és ujjtörést szenvedett. A gyöngyösi, majd a hatvani kórházba szállították. Halálán volt, már lemondtak róla. A betegfelvételnél az orvos a Vörösmarty Gimnáziumból ismerte, meghallotta nevét és fokozott odafigyeléssel megpróbálta a szinte lehetetlent. A klinikai halál állapotából hozták vissza. A gondos baráti ápolással viszonylag rövid idõ alatt felépült. Egy ideig félõ volt, hogy kézsérülése véget vetett pianista tevékenységének. A sors kegyes volt hozzá, balesetei mûvészi munkáját ismereteink szerint nem akadályozták.

Közel 20 évesen, 1946 körül fiatalon robbant be Budapest könnyûzenei forgatagának világába. Ettõl az idõtõln már fix állású muzsikus haláláig. Mûködési helyei: Sanghai (Bartók Béla úton a volt Szabadság mozi helyén, Japán kávéház, Anna, Jereván, Bristol és Savoy bárok. Szem- és fültanúk szerint a felsorolt lista közel van a valósághoz, de mégsem kizárt, hogy az azóta eltelt 4-5 évtized alatt néhány hely mégis a feledés homályába merült. Ez a lényegen úgysem változtat. Ismeretes az is, hogy 1949-50 táján a Szent István körúton az egykori Tejbüfével szemben, a Volga - késõbb Bon-bon, mára már az is megszûnt - eszpresszóban kétzongorás felállásban játszott Solymossy Lulu és Szabó József, az egykori tanár-tanítvány zongora kettõs. Oh, micsoda idõk voltak! Amikor még akusztikus zongorán a budapesti mulatókban ilyen kvalitású muzsikusok szórakoztatták mûvészetükkel a nagyközönséget, méghozzá koncert színvonalon. Meghökkentõ, ha valamelyik mai "zenekarocska" elektronikus hangszereikkel és sok száz wattos erõsítõkkel unmuzikális tehetségtelen, banálisan primitív harmonizálással a legkisebb, hakni színvonalú zenélést koncertezésnek meri nevezni.

Szabó József 1956 után Solymossy Lulut váltja fel a Bristol bárban. Erre az idõre datálható a legendás Szabó József -Beamler Jenõ duo létrejötte. Szabó nem filozofált a jazzrõl, hanem konkrétan, kezdetben a Lulutól kapott intuiciók és késõbb abszolút hallása révén, mindenhonnan pl. a rádióból (Voice of America hallottak alapján képezte, illetve alakította fergeteges, alig utánozható egyéni játékstílusát. A zongorázás poétája volt. Szabó József nem vett részt jam sesson-okon, nem játszott klubokban, hanem egyszerûen pianistaként kompromisszumok nélkül szolgálta egy ma már ún. kortárs zenei szemléletnek nevezhetõ irányzatot, amely már jazz volt. Sok tanítvány járt hozzá, néha morózus, maximalista, de kedves ember volt, arcán mindig kisfiús mosolygással, ábrándozással, gondolatai szinte csak a kiváltságosok régiójában jártak. Bárkit nem vállalt el tanítványának, akik nem feleltek meg elvárásainak, azokat valamelyik tanítványához küldte. Ma már csak feltételezéssel élhetünk, hogyha a sors több idõt adott volna földi pályafutására, a sikereket halmozva milyen magaslatokra juthatott volna el, sõt ezen túlmenõen, sok és értékes tudnivalót adhatott volna át olyan tanítványainak, akik affinitást éreztek mûvészi kisugárzásának hasznosítására.

A Bristol bárban is sokan felkeresték és élvezték játékát. Káldor Péter, az egykori tanítvány emlékszik olyan esetre, amikor a "You Go To My Head" címû standardet 6-7 féle stílusban (Charlie Kunz, Teddy Wilson, Art Tatum, Fats Waller, George Shearing, Erroll Garner játszotta el olyan tõle eltérõ modern szemléletû kiváló muzsikusoknak, mint például Fogarassy János autentikus jazz-zongorista elõadómûvésznek, stb., akik nagy elismeréssel hallgatták és élvezték játékát. Kivételes transzponáló képességgel rendelkezett, a kiválasztott számot a 12 hangnem bármelyikében azonos technikai színvonalon biztonsággal játszotta. Szakmai berkekben azt mesélték, hogy hozzá hasonló transzponálási képességgel annak idején Turán Lászlón kívül alig rendelkeztek.

Szabó pályájának kezdete a '40-es évek elejére vezethetõ vissza, amikor még világszerte szinte kizárólagosan az ingabassusos straight stílust játszották. A zene sokrétû élvezhetõségét éppen az adja, hogy különbözõ stílusirányzatok alakultak ki és ezek ötvözõdtek. Játékstílusa sok olyan elemet tartalmazott, amelyek változatlanul, vagy némi kiegészítéssel, még ma is, más stílussal kombinálva kedvezõen színesíthetik a zongoristák produkcióját. Jó példa erre a Szabó József és Kertész Kornél tanítványaként nyilvántartott magyar származású, Kanadában élõ Gallusz György sztáar jazz zongoristának sikeres modern mûvészi játékstílusa. Hallgatásánál néha szinte azt halljuk, mintha Szabó József zongorázna

A Savoy bárban (fent az emeleten, ma a helyén egy multi "etetõlánc" fényes üzlete pöffeszkedik egykor a hazai jazz, illetve szórakoztatózene-mûvészek legkiválóbbjai muzsikáltak. 1963-ban a Pege-Kovács kvartett (Pege Aladár - bõgõ, Kovács Gyula - dob, Balogh "Csibe" Jenõ - zongora és Bordás Zoltán - szaxofon, majd a következõ évadban, az év elejétõl Szabó József megbetegedéséig (1964 õszéig a Szabó-Beamter-Bordás trió felállásban "mindent a vendégért" címszó alatt zenéltek. Az üzletvezetés irányvonala egy széles körben, mindenki számára közérthetõ stílust igényelt, amitõl nem lehetett eltérni. Ez volt Szabó József legutolsó munkahelye. A hely nem tette lehetõvé ezeknek az élvonalbeli muzsikusoknak akik a jazz mûfaját is felsõfokon mûvelték, hogy ilyen irányú képességüket teljes kibontakozásban itt bemutathassák. A mulasztás pótolhatatlan, de a korra jellemzõ ténykérdés.

Szabó Józsefet elõszeretettel hívták különbözõ neves zenekarokba - Hajdú Péter, Kiss Elemér, Tabányi Mihály - való részvételre, mivel õ olyan keresett zongorista volt, aki azonnal mindent kottából, vagy anélkül, bármilyen hangnemben el tudott játszani. Ennek akkor volt nagy jelentõsége, ha a zenekar nemcsak elõre beállított számokat játszott, hanem a mûsorkísérésben is kevés próbával szerepet vállalt, valamint az énekeseket elõzetesen korrepetítorként az elõadásra is fel kellett készíteni. Az 1956 elõtti idõk egyik kiemelkedõen sikeres, megnyerõ megjelenésû jazzes hangvételû táncdal énekesnõjének, Boross Idának (1956 után Izraelbe távozott is állandó korrepetítora volt.

Barátait, kedves ismerõseit és a gyakori vendégeket akiket valamilyen módon ismert és a szívébe zárt, ha meglátogatták és ismerte kedvenc számukat, akkor azok eljátszásával üdvözölte a zongora mellõl. Seress Rezsõ is, miután korábban végzett ,sokszor jött ide a Savoyba "kagylózni" és ilyenkor "színpadi bevonulás jelleggel" Seress számok teátrális elõadásával üdvözölte a látogatót, aminek mindig nagy sikere volt. Ha jó volt a hangulata, szuggesztíven tudta a közönséget szórakoztatni, amibõl Bubi is mindig jelentõsen kivette részét.

Amikor a Bristol bárban a Szabó-Beamter dúo nyaranta 1 hónapos szabadságra ment, olyan helyettest kellett találni, aki a már kialakult magas zenei követelményeket biztosítani tudja. Ehhez az üzletvezetés a saját érdekében ragaszkodott. Szabó József jó kapcsolatban volt és ismerte képességeit az Erdélybõl Magyarországra jött tehetséges, kiemelkedõen jó kvalitású Kõrössy Jánosnak, aki Szabónál ugyan modernebb felfogásban, de igen magas színvonalú pianista játékával, kíváló helyettesnek bizonyult. A duo dobos-énekes tagjaként Kárpáti Józsefre, mûvésznevén "Hot Klein"-re esett a választás, aki jó dobos teljesítménye mellett annak idején egyike volt az olyan énekeseknek, aki improvizatív, jazzes énekstílusával hottolni (improvizálni is jól tudott. Kvalifikált helyre bekerülni abban az idõben is nehéz volt. Szabó József tisztában volt képességével, de ugyanakkor mentes volt az irígységtõl és a féltékenységtõl és nyugodt szívvel ajánlotta Körössyt.

Charlie Kunz a 30-as években Ausztriában az ún. szállodai, éttermi szalon-tánczenei, kellemes, hallgatható szinkópás zenét játszó zongorista volt. Kétségtelenül megállapíthatjuk, hogy Szabó zongorista szemléletének Lulu melletti elsõszámú inspirátora Charlie Kunz volt, akinek abban az idõben, a 30-40-es években sok, Magyarországon is elérhetõ lemeze jelent meg. Idõszakosan egyes hazai hangok méltánytalanul korszerûtlennek titulálták Szabó József játékát, amelyre õ egyáltalán nem reagált. Járta a maga útját és a nemzetközi sikerlistákból ismert Teddy Wilson, Art Tatum, Fats Waller, Eroll Garner játékával kapcsolhatóan alakította ki egyéni, jellegzetes, expresszív ,alig utánozható zongorastílusát. így a felsorolt mûvészek stílusesszenciája magyarországi folytatójaként is lehet tekinteni. Stílusa természetesen a kornak megfelelõen folyamatosan fejlõdött, változott, de sohasem modorosan. Elõnyösen ötvözte a különbözõ stílusokat. Errol Garner mûvészetének stílus- és dinamikai jellemzõi 1955-58 után egyre inkább érezhetõk játékában. Az általa megvalósítható zongorajátéknak nem voltak technikai határai, a legnehezebb feladatot is könnyen, biztonságosan oldotta meg. Mint pianista olyan született õstehetség volt, amilyen csak ritkán jelenik meg a muzsika égboltján. Játékát hallva szinte mindenki feltételezte, hogy zeneakadémiai tanulmányokat is folytatott, de mint utóbb kiderült, ilyenre sohasem került sor, nem lett volna mikor.

Teddy Wilson világhírû zongorajátékos volt, de szakértõ fülek szerint elfogultság nélkül állítják, hogy Szabó József fergetegesen, egyéb más stílusok mellett, szükség szerint, szinte jobban játszotta ezt a stílust is, mint maga Wilson.

A különbözõ zongorajátékosokat meghallgatva, azonnal felismerte az egyes stílusok alapvetõ elemeit, dinamikáját és harmónia rendjét és ettõl a pillanattól kezdve elképesztõ módon szinte példátlanul, azonnal képes volt abban a stílusban játszani.

Az ötvenes-hatvanas évek nehézkes hanglemezkiadásai ellenére 1958 és 1962 között készült néhány hanglemez is, amelyek örökérvényüen rögzítették Szabó József és partnerei (Beamter Jenõ "Bubi" - vibrafon, dob, Pege Aladár - nagybõgõ, Psota Irén színmûvésznõ -ének, valamint a Magyar Rádió Tánczenekara, mûvészetét. A kiadott hanglemezek részletes diszkokráfiáját lásd Simon Géza Gábor: Magyar Jazzdiszkográfia 1905-1994 címû mûvében. A Hungaroton ezekbõl 15 felvételét 2000-ben a "Bubi Beamter: Sentimental Journey. Hungarian Jazz History 2" címû CD-n (HCD 71009 kiadta.

Szabó József mindent fejbõl játszott, könnyen alkotott új dallamokat és harmonizációs változatokat, lejegyzett számai is errõl tanuskodnak, amelyekbõl a "Láttam én az Eiffel tornyot" címû a legismertebb. Ha ez Amerikában íródik, méltán világsláger lett volna belõle.

Az egyik lemeze téves címmel "Egy este a Duna bárban" címmel jelent meg. Õ sohasem játszott a Duna bárban, csak az elõtte lévõ Bristolban zongorázott. A magán zongoraórákat is fõként a Bristol bárban délután tartotta, a bár nyitvatartási ideje 22.30-2.30 volt.

A '40-es és a '60-as években még szokatlanul nagy volt a zenetanulási kedv, az akkori muzsikusok privát órákat adtak. A magán zenetanítás mellett a hivatásos zenészeket képzõ-továbbképzõ stúdióban is tanított hellyel-közzel, de legfõképpen a vizsgáztató bizottságnak volt tagja, esetenként elnöke. Véleményét mindenki elfogadta, a szakma nagytekintélyû személyisége volt.

Szabó Józsefet a zene mellett a motorkerékpár-versenyek élvezete és a kerékpározás, mint konkrét sporttevékenység is vonzotta. Tanítványával és késõbbi jó barátjával, Molnár Elemérrel, Munyival nyaranta tamdem kerékpárral körbekarikázták a Balatont. Ilyenkor egy másfajta tevékenységgel próbálta levezetni azokat a feszültségeket, amelyek a muzsikálás során és az éjszakai élet során felgyülemlettek benne. Fizikálisan jó felépítésû ember volt.

1960-ban a BBC meghívására Angliába is eljutott és ott a "Hogyan szórakozik Budapest" címû mûsor keretében készült néhány hangfelvétel. Partnerei voltak: Beamter Jenõ, Pege Aladár. A felvétel sajnos nem jutott el a lemezkiadásáig. Visszafelé jövet Münchenben találkozott Solymossy Luluval, aki kapacitálta, hogy maradjon kint. Szabó nem állt kötélnek. Mondván: nem akarok a húsdarálóba bekerülni, otthon is mindenem megvan, ami szükséges. Tehetségét és lehetõségeit figyelembevéve megkérdõjelezhetõ, hogy jól döntött-e ?

A jelentõs állomáshelynek számító Bristol bárt nevezték tanítványai "iskolának". Szabó József kétkezes pianista volt, szemléletének részleteiben való alkalmazása még talán ma is színesíthetné azon ún. félkezû zongoristák variációs palettáját, akik elvetik az inga és haladó basszus kisérletbõl még ma is felhasználható elemeket. Szabó József szóban nem volt a jazz egyoldalú elkötelezettje, tetteiben azonban annál inkább képviselte a straight stílust. Tipikus szólózongorista alkat volt. Szólóban zongorázni a legnehezebb, õ ezt biztonsággal, virtuóz technikai szinten tudta mûvelni. Pianista mûvészetéhez hasonló zongoristát abban az idõben jóindulattal is csak alig néhányat említhetünk Magyarországon, például Cziffra György, Solymossy Lulu, Turán László, Kõrössy János, Orosz János, dr. Garai Attila - és aztán kifújt. A felsoroltak más és más stílusirányzatot követtek, akiket pianista teljesítményüket, tehetségüket tekintve azonban az ország határait és lehetõségeit meghaladó képességû élvonalbeli mûvészeknek tekinthetünk.

Szabó József könnyen alkotott új dalokat, dallamíveket, a szerzõi jogvédõ hivatal 24 számot tart nyílván, míg a Széchenyi Könyvtár zenei archívumában csak 7 mûnek a kottaanyagát leltük fel. Nagy repertoárral játszotta a nemzetközi standardeket, kifejezetten üzleti célzattal azonban csak alig írt szerzeményeket. Mûsorának változatos szinten tartásához elegendõnek találta a mások által írt színvonalas mûvek ígényes interpretálását. Felmerülõ valamennyi menedzselési, gazdasági vonatkozú üzleti ügyét, beleértve számainak szerzõi jogvédelmi kérdéseit is Beamter intézte, aki nemcsak mint kiváló muzsikus partner, hanem menedzserként is szerepet játszott kettõjük viszonylag hosszú (1956-1965 sikeres zenei együttmûködésük során.

A felvételeknél a féktelen elõadói mûvészi képességének kibontakoztatására alig volt lehetõség. éppen ezért ezek csak részben tükrözik Szabó József mûvészi képességeit. A kordába szorított felvételek Beamter szerint csak töredékei a lehetséges változatnak. Máshol kellett volna élni ahhoz, hogy ilyen irányú képességeit kibontakoztathassa.

A tánczenei zongoraoktatás alapjait összefoglalta amikor jazz-skála elnevezéssel megharmonizált skálát tanított a növendékeinek. A skálák hangjaira jobb kézben a megfelelõ akkordokat, a leütött akkordokhoz a balkézben inga, váltó illet haladóbasszus kiséretet kellett játszani. Ezt folyamatosan minden hangnemben, a késõbbiekben a hangzatok bontásával együtt meg kellett tanulni. Szabó ezt nevezte rendszernek. A tánczenei számok feldolgozásának megkönnyítésére dolgozta ki ezt a metodust amit jazz-skálának nevezett el. A mai zenei irodalom (lásd Esze Jenõ: Tanuljunk zongorázni tánczenét c. könyvében 42. oldal ezt akkordskálának nevezi. Szabó ezt Dúr-ban és moll-ban is megkövetelte növendékeitõl. Szabó József lépésekben elsajátítható "rendszer" formájában igyekezett a tanítványokat tanítani, de legfõbbképpen az életre felkészíteni. Tanítványait olyan szemlélettel tanította, hogy ha azok hivatásos zenésznek készültek és a zongorázásból szeretnének megélni, akkor is jól fel tudják használni a tanultakat.

A skálák hangjait folyamatosan növekvõ római számokkal jelölte annak érdekében, hogy transzponálásnál a pillanat törtrésze alatt egyértelmû legyen, hogy pl. egy C dúr skála V. fokán levõ szeptin akkord a G7, de ugyanakkor az D dúrban a skála V. foka szerint A7 nek felel meg. A számokat a dallam és a hozzátartozó akkord jelzésekkel az ún. számozott basszussal tanította, de ugyanebben a kottában a kaotikus helyekre az általa javasolt valamennyi hangot, a teljes akkordokat is rögzítette. Tanítványainak készséggel mutatta és írta le a speciális leütési, felrakási változatokat, nem volt féltékeny az általa alkalmazott variációkra, örült annak és tanítási sikernek könyvelt el, ha a tanítványai jó megoldásokat alkalmaznak és ezáltal neki módja nyílt egy még jobb megoldás keresésére. Egy-egy óra olyan volt, mint egy bemutató koncert. A tanulók gyorsan leírták az új számot, amit Szabó többféle változatban egyszerûbben és "felspécizve" eljátszott, közben magyarázva, hogy mire kell ügyelni, tempo, harmonizálás, vamp, befejezés. Olyan ún. patterneket, illetve betéteket mutatott, amelyeket szinte univerzálisan, némi változtatással több számban fel lehetett használni. A megtanult patternek számának növelésével egyre változatosabban tudtak a tanulók számokat elõadni.

30-40 évvel ezelõtt a polgári családokban szinte valamennyi gyereknek kellett zongorázni tanulni. így 6-10 év tanulás után alakultak ki azok a klasszikus tudáson alapuló bázisok, amelyekre általában könnyen lehetett építeni a tánczenei zongoraoktatást, ha a gyereknek volt érdeklõdése az iránt. Ezt a polgári családokra jellemzõ elvárást a televízió elterjedésével lassan elmosta az idõ. A gyerekeket ma már alig lehet egy olyan több éves feladat végzésére rávenni aminek látszólagosan alig van értelme. A zenetanítás és így a zongoratanulás során kialakuló személyiség fejlõdés lehetõségét általában elhanyagolják.

A nekrológ megírása megelõzte azt a szándékot, hogy Szabó Józsefrõl egy rövid zenei lexikonba beilleszthetõ szövegrész készüljön. A halála óta elmúlt 37 év távlatában azonban rövid idõ alatt kiderült, hogy ma már ezt nehéz elkészíteni. Az információk még szétszóródva megvannak, kutatási munkát kellett azonban végezni ahhoz, hogy a korrekt adatok rendelkezésre álljanak, amelyek egyre sokasodtak. Végül is úgy alakult, hogy Szabó korához és munkásságához kapcsolható zenei kortörténeti összeállítás készült, amely a fontosabb és még fellelhetõ reprodukálható események mellett a korhoz kapcsolható zenei vonatkozású történetek, epizódok, valamint az egykori aktív muzsikusok és a tanítványok megemlítésével és emlékezéseivel szeretne egy korhû lehetõség szerint hiteles leírást adni arról az idõrõl amikor Szabó József élt és zongorázott. Sokan mondhatják talán, hogy halála óta hosszú idõ telt el, de még talán nem késtünk el, hogy a megemlékezést papírra vessük.

A muzsikusok életpályáját körvonalazó leírásokat egy ismeretlen, sötét úton elhelyezett irányjelzõ lámpásoknak lehet tekinteni, amely lehetõvé teszi, hogy a részleteket majd valaki még tovább felderítse és finomítsa. Az ismert életrajzi pontok rögzítése tehát halaszthatatlan feladat. általános tapasztalat szerint az aktív élet során az emberek és így a muzsikusok is legnagyobb része nem rögzíti tevékenységének fontos állomásait, amely alapján késõbb rekonstruálni lehetne a történteket. írásaimmal ezúton szeretnék tisztelegni az elhalt és még élõ zongoristák elõtt. Csatlakozni szeretnék tanítványaihoz, akik a mester iránt érzett szeretetük és tiszteletük jeléül - dr. Illanicz György, Lelkes Péter - korábban már írtak megemlékezést róla.

Szabó Józsefrõl és korával való írást segítette és inspirálta nõvére Klári, leánya ági, felesége Ida, unokaöccse Kelemen Mátyás, több kolléga, a sok tanítvány és sikeres mûvész, akikkel folytatott beszélgetések és személyes interjuk nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy ez a kortörténeti emlékezés egyáltalán elkészülhetett. A magyar zeneértõ társadalom nevében ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik segítséget és ösztönzést adtak ennek a nekrológnak a megírásához.

A könyörtelen vendéglátóipar és az állandó éjszakázás kihívásai fiatalon aláásták ellenállóképességét, 1965. január 6-án rákban, fiatalon, váratlanul, közel 40 éves korában távozott az élõk sorából. Ha a hangok beszélnének, sokat tudhatnánk még mondani Szabó Józsefrõl. De a zongora lassan elhalkult és már örökre néma maradt. Halálával egy korszak zárult le a hazai szórakoztató zenemûvészet, a jazz zongorázás vonatkozásában. Sok tanítványa volt, bõkezüen és szeretettel adta azoknak az ismereteket, amelyek segítségével sokan hivatásos elõadómûvészként és néhányan világhírnévre is szert tettek, bûszkék lehetünk rájuk. A sors kivételes iróniája, hogy halála és a magyarországi állami konzervatóriumi rendszerû jazz zenei oktatás megkezdésének idõszaka, 1965 - amelynek elindítója és elsõ tanára, Gonda János zenemûvész volt - közel egybeesik. A sors kiszámíthatatlansága döntötte el, hogy így legyen és olyan mûvész kezébe adta a fáklyát, aki tényleg képes volt azt tovább vinni. Rövid 20 éves pályafutása alatt a tragikusan félbemaradt életmû ellenére minden bizonnyal sok maradandó értéket alkotott, amelyet hála az iskolát teremtõ egyéniségének, tanítványai visznek tovább hazánkban és a nagyvilágban. Egy maradandó, teljes, de mégis félbemaradt életmûvet hagyott maga után. A jó Isten adjon nyugodalmat lelkének egy másik világon, az örök vadászmezõkön.

Halálának 30. évfordulóján 1995-ben a MUOSZ-ban tartott emlékmûsorban volt zenésztársa, Bordács Zoltán szaxofon mûvész interpretálta a legismertebb, "Láttam én az Eiffel tornyot" címû számát. Ez klasszikussá vált és a mai napig valamennyi magyar zongorista kötelezõ repertoárjában szerepel.

Budapest 2001. november 26.

Copyright Agonás Péter