2018-11-13    
Név:
Jelszó:
  
Regisztráció
Fórumaink
Olvasói levelek (5)
Kiadja:
Magyar Jazzkutatási Társaság
1023 Budapest, Lukács utca 4.
Főszerkesztő:
Simon Géza Gábor
06-30/736-3358

Alapítva: 1995. január

2011 mérleg és közhasznúsági jelentés:
2011_merleg_khjel.pdf

A Magyar Jazzkutatási Társaság a jogszabály adta lehetőségekkel élő támogatói jövedelemadójuk egy százalékát utaltatták át egyszámlánkra. Az összeget jelen kiadvány költségeihez használtuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bennünket és ezzel lapunkat támogatásra érdemesítették.

2010-09-01 • Albert Gizella
Jazzklub a könyvtárban
Albert Gizella : Jazzklub a könyvtárban

Munkatársunk az előadóval, Simon Géza Gábor jazzkutatóval beszélgetett

SGG portré.jpg

2010. szeptember 16-án kezdődött el Simon Géza Gábor jazzkutató, szakíró jazzklubjának második féléve a Zenei Gyűjteményben. Első előadása „Mussolinitól Mussoliniig” címmel az olasz jazzmuzsika csaknem egy évszázados történetébe nyújtott betekintést. A sorozat többi előadása minden hónapban, a harmadik csütörtökön kerül sorra. Október 21-én „Kotojátékosok és jazzmesterek” címmel japán jazzest lesz, november 18-án „Tulipánjazz”-t, azaz holland jazzt hallgathatunk, a félév utolsó eseményeként pedig „Matrózok és vitorlamesterek” címmel Hamburg, a jazzváros mutatkozik be.

Bónuszként, műsoron kívül kerül sor október 7-én arra az estre, amelyen a magyar jazz élő legendája, a hetven esztendős Dudás Lajos, Európa vezető jazzklarinétosa lesz a zenei klub vendége. Dudás Lajos több évtizede Németországban él, így magyarországi látogatása igazi csemegének ígérkezik.

- Szeretem tovább adni azt, amit kikutattam – mondja Simon Géza Gábor a jól sikerült est után – és mivel mindig sokkal szélesebb érdeklődésű voltam annál, mint amit publikálni tudtam volna, szívesen beszélek élőszóban arról, ami diákkorom óta szívügyem - a jazzről. Úgy nőttem föl, hogy hatodikos koromtól kezdve minden nap kiolvastam egy könyvet. Ez érettségiig mintegy háromezer kötetet tett ki. Eleinte mindent olvastam, szépirodalmat, irodalomtörténetet, történelmet, fotótörténetet, de aztán egyre inkább a zenei könyvek kezdtek érdekelni. Később már németül és angolul is olvastam, csak az volt a különbség, hogy az idegen nyelvű könyvek elolvasása két napig tartott.

17 éves koromban vettem az első hanglemezemet. Aztán csereberélni kezdtem. Közel hatszáz emberrel tartottam külföldön a kapcsolatot. Ennek eredményeként a világ minden tájáról összejött annyi szakkönyvem, hogy ma a világ legnagyobb jazzkönyvtára az enyém. Büszke vagyok arra, hogy bármely új jazz szakkönyv az 1970-es évek elejétől kezdve már a megjelenést követő ötödik napon az asztalomon volt. 16 nyelven olvasok jazzkönyveket. Államvizsgáztam németből, érettségiztem oroszból, németnyelvű előadásokat is tartok többé-kevésbé rendszeresen. Tanítok is németül, nemcsak magyarul. Az oroszból azután következik a lengyel, az ukrán, a szerb, a szlovák, a cseh, a horvát stb., a némethez kapcsolódik a holland. Angolt is tanultam annak idején.

Nekünk otthon rengeteg hanglemezünk volt. Tánczene, magyar nóta, operett és klasszikus zene, de jazz nem volt közte. A gimnáziumban viszont osztályfőnöki órán lemezhallgatást tartottunk. 1964-ben összesen hármunknak volt magnetofonja az osztályban, így természetes, hogy én lettem az egyik, aki felvételeket vitt be az órára. Persze nem jazzt vittem, az nem volt, hanem magyar nótát és operettet válogattam az otthoni lemeztárból. Az akkori legjobb felszerelés volt a birtokomban, mert a nagymamámnak négyes találata volt a lottón és ebből én egy nagyon jó magnóra, a Terta 922-esre tettem szert. Négy havi fizetés lett volna egyébként. Az osztálytársnőm behozott két jazzlemezt, az egyik Dave Brubeck volt és ez nagy hatást tett rám. Ugyanez az osztálytársnőm akkor már tag volt a budapesti Dália jazzklubban, így aztán én is elmentem vele. Sokan tartottak ott előadást és élő zene is volt. Itt ismerkedtem meg a fiatal Deseő Csabával, Szabados Györggyel, Dudás Lajossal. Így kezdődött. Az első pillanattól kezdve publikálni akartam és ez többé-kevésbé sikerült is, hiszen 1967-től 1997-ig dolgoztam a Magyar Rádiónak, tehát 30 esztendőn keresztül. Több mint 50 szaklapba írtam magyarul, németül, angolul.

1965-től kezdve az MTI-nél dolgoztam, ott tartottam az első jazz előadásokat 1968-ban, és ennek olyan nagy sikere lett, hogy elkezdtek hívogatni különböző jazzklubokba, először Budapesten, egyetemekre, főiskolákra , de általános iskolákba is, aztán egyre többet vidékre is. A különbség a kettő között az volt, hogy míg Budapesten szinte tiltott volt a magyar jazz múltjáról beszélni, addig vidéken majdhogynem elvárták ugyanezt.

1964-től a rendszerváltásig virágzó jazzélet volt Magyarországon, folyamatosan működött mintegy 60-65 valódi jazzklub, ahol nemcsak élőzene volt. Furcsa, hogy erre a szakma egy része szívesebben emlékszik úgy, mintha a jazz a tiltott vagy legfeljebb a tűrt kategóriába tartozott volna. A valóság az volt, hogy például bár Pápa nem nagyváros, a rendszerváltás előtt hetente három különböző jazzklub működött itt, az egyiket én vezettem, a másikat Másik János, a harmadikat pedig egy helyi fiatalember és mind a három jelentős látogatót vonzott.

A jazz egyébként is régi múltra tekint vissza Magyarországon. Kevesen tudják, hogy már a húszas évek második felében volt jazzoktatás nálunk és Debrecenben ugyancsak a húszas években állandó jazzklub működött. Az sem ismert, hogy a világ első jazz akadémiáját magyar zenész hozta létre, Seiber Mátyás, Frankfurt am Mainban. A Berklee Jazz School-t csaknem 20 évvel később alapították Amerikában. A Schott kiadónál ma is közel ötven Seiber jazzkottát lehet megvásárolni, nagy részük oktatási anyag a mai napig, itthon viszont alig ismerik Seiber Mátyás nevét.

Sajnos, a rendszerváltás óta nincsenek olyan jazzklubok, ahol nevelik a közönséget. Ma nincsenek ifjúsági klubok, ifjúsági házak, művelődési házak, ahol korábban a hasonló klubok működhettek. Azt is kevesen tudják, hogy ezeket a klubokat nagyrészt a KISZ tartotta fenn. Szó sem volt tehát tiltásról vagy tűrésről. Ez bizony támogatás volt a javából, bár sokan az egykori zenészek közül erről megfeledkeznek. Támogatás volt annál az egyszerű oknál fogva, hogy a hatalom szerette az ellenőrzése alatt tartani a fiatalok szabad idejét is, ezért aztán szervezte a programokat, például már 1964-től jazzfesztiválokat is: a jegyeket a kerületi KISZ Bizottságok árusították.. Ez nem is volt ideológiai kérdés. Én például később úgy lettem három esztendőre az ELTE ÁJTK „Jazzfórum” Klubjának a művészeti vezetője, hogy nem is voltam KISZ-tag.

Most nincs ilyesfajta ellenőrzés, viszont igazi klubélet sincs és azt sem lehet tudni, hogy ki milyen pénzekhez jut hozzá és miért. Ezért is örültem, amikor jó egy esztendővel ezelőtt a Zenei Gyűjtemény felkért arra, hogy tartsak előadásokat a jazzről, hogy próbáljuk meg a könyvtárba behozni azt a közönséget, amely most sehol máshol nem hallgathat jazzelőadásokat. És ha már meghallgatta az előadásokat, akkor legyen rendszeres könyvtárlátogató, használja az itt felgyűlt jazzkincseket. Már az első estén sokkal többen jöttek el mint amire számítottunk, mostanra pedig kialakult egy törzsközönség, amelyik mindig itt van, akiknek a jelenlétére alapozhatunk.

A sorozatot a Jazz Oktatási és Kutatási Alapítvány támogatja, amely 1992-ben alakult. Ez tartja fenn a Magyar Jazztörténeti Archívumot, amelyben szakkönyvek, kották, újságcikkek, folyóirat évfolyamok találhatók részben az én gyűjteményem alapján. Nagyságát tekintve ez egy közel 45 köbméternyi állomány. Úgy érzékeltethetném a terjedelmét, hogy az anyag két óriási kamiont megtölt, amint azt a legutóbbi költözéskor is láttuk. Gramofonlemezeken és mikrobarázdás lemezeken, CD-ken, DVD-ken kívül magnószalagokat, kazettákat, kottákat, fotókat és filmeket, újságcikkeket, kéziratokat is tartalmaz az anyag. Megvannak a Magyarországról elszármazott jazz zenészek felvételei is és az anyag meglehetősen jól fel van dolgozva. Folyamatosan adjuk ki a magyar jazz történetéhez kapcsolódó szakkönyveket. Többek között ezekre a hangzó dokumentumokra alapozva írtam meg a „Magyar jazztörténet” című könyvet, amely mintegy 500 jazzkutató és jazzbarát közreműködésével készült, illetve az 1156 oldalas „Magyar jazzdiszkográfiá”-t, amely az 1905 és 2000 között megjelent jazzfelvételek adatait tartalmazza. De nemcsak jazz-zel hanem klasszikus zenével is foglalkozunk. Például mi adtuk ki a Hollós Mátéról szóló életrajzi könyvet, amit én írtam és 2004-ben jelent meg. A címe „Szelíd dalok”.

Több hanglemezmárkánk is van. Ezek közül a legfontosabb a Pannon Jazz, ami olyan kultúrtörténeti ritkaságokat mentett meg és játszott át korszerű hanghordozókra, melyek ma az egész világon kuriózumnak számítanak. Mivel nagyon sok jazzmuzsikus szeretett volna klasszikus zenét is fölvenni, ezért létrehoztuk a Pannon Classicot; a Pannon Archívot pedig azért, mert ugyancsak sok olyan hangfelvétel van, ami nem fér bele egyik kategóriába sem, például a jazz mellett szalonzene vagy klasszikus zene is hallható rajta, a hangminősége sem éri el a ma elvárható hi-fi hangzást, recseg, pattog, mégis olyan érdekesség, olyan ritkaság, amit érdemes megmenteni az enyészettől. Ebben a sorozatban adtunk ki például két zsidó kántor lemezét. Két kisebb márkánk is helyet kapott a piacon. Olyan munkatársakkal dolgozunk, akik általában ellenszolgáltatás nélkül, lelkesedésből vesznek részt az alapítvány munkájában, mert közös célunk az, hogy kulturális értékeket hozzunk létre. A sorozatot támogatja a Dankó Péter vezette Penna Média is, amely világszínvonalú hangtechnikát bocsát rendelkezésünkre. Az estek lebonyolítását általában két hangmérnök segíti.

(Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Könyvtára honlapja, 2010. szeptember)